Egy
ködös, majd később kivilágosodó, végül ragyogó aranyfénnyel telített alagútban
száguldott előre az öntudatlan létező. Bár nem volt tudatában, de útjában nem
volt semmi, aminek köze lett volna a véletlennek, vagy a szerencsének…
Csak
sodródott az árral, és figyelt. Hosszú idő után a fényalagút kettévált.
Mielőtt
lett volna ideje átgondolni, melyik oldalt válassza, titokzatos irányítóinak
már meg is született a döntése, így útját nyílegyenesen folytatta, hogy
belecsapódjon…
 |
| forrás |
Egyenesen
az alagút elágazásának vékony falába süllyesztett bölcsőbe. A
mérhetetlenül egyszerű, mégis megfejthetetlen működésű szerkezet magába fogadta
a létezőt, és lassú, egyenletes pulzálásba kezdett. Olyan
felmérhetetlen változás zajlott belsejében, amit elme felfogni, megérteni csak
nehezen lett volna képes.
Kis
idő múltán a bölcső megnyílt, és a belsejéből újra a felszínre bukó kis
fénybuborék szép lassan kettévált…
Két
egyenlő nagyságú részre válva lebegtek egy pillanatig az elágazásban.
Az
egyik aranyszínű volt, a másik éjsötét…
Bár
csak homályosan fogta föl, valójában nem volt elágazás. Amikor két egyenlő
résszé vált, valójában egy maradt, de kétféle nézőpont, kétféle jövőbeni
tapasztalatszerzési lehetőség teremtődött meg…
Egymásnak
ellenkező irányban indultak tovább, és nem tudták, hogy valójában egy hatalmas
kört írva le, a jövőben egyszer találkozni fognak.
Időtlen
idők teltek el, és a két része az egy igaz fénynek csak járta a maga útját…
Majd
meghatározhatatlan idő eltelte után, a végtelen alagutak két szára újra
egyesült, mivel mindig is egy kör volt, és a két fénygömb úja eggyé vált, egy
hasonló bölcsőben.
Ám
ezúttal egyesülésük után más helyszínen ébredtek fel.
És
más is történt!
A
létező lassan ereszkedett alá egy karcsú, de erőteljes felépítésű, arányos,
végtagokkal rendelkező testbe.
Egy,
a külső megjelenése alapján biztosan meghatározható férfitestbe.
A
fényburokban, álló helyzetben elhelyezkedő test néhány végtelennek tetsző
pillanatig nem mozdult. Majd lassan kinyitotta szemeit, és megmozgatta ujjait.
A
fényburok lassan eloszlott körülötte, és a névtelen elsőszülött körbenézett.
Szeme
nyugodtan, érzelemmentesen szívta magába a környezetet. Körülötte a tökéletes
paradicsom terült el, a béke és a nyugalom földje. A levegőben és a földön a
sokszínű élet mozgott és lüktetett.
Ekkor
hang szólította meg, mely egyszerre volt hallható mindenhol, és az ő fejében
is:
– Nos,
első teremtményem? Hogy tetszik a föld, melyet első emberként birtokba
vehetsz…?
– Tetszik,
teremtőm, gyönyörű földet adtál nekem.
Azzal
a lábával rátaposott egy nagy, türkiz-zöld színben irizáló bogárra, mely előtte
iparkodott a talajon. A bogár sötétbarna vére és belső szervei a talajra
fröccsentek.
– Csodálatos! És hálás vagyok érte. De van,
amit ki nem állhatok…
