Mickey Long: Lángossütő akció





Odaléptem Csipa Mihály mellé, aki még mindig a földön fekvő, rothadásnak indult, agyonlőtt zombit mustrálgatta. 

– Főnök, a túlélők biztonságban vannak – guggoltam én is testhez –, Hoffman doki épp most ellenőrzi őket. 

– Szeka, vizsgáld meg te is! – mondta a körzeti megbízott, és hátrább lépet. 

Felhúztam a gumikesztyűt, és kipakoltam mindent a piros pólós élőhalott zsebeiből. 

– Jé, egy gyújtó! – örültem meg az apró tűzszerszámnak, és már kotorásztam a gyűrött cigis dobozom után. Számba löktem egy kacskaringós szálat, és megpróbáltam meggyújtani, de a szerkezet, ugyanúgy, mint a szemem, csak apró szikrákat szórt. 

– Miért nem szoksz már le arról a büdös bagóról? 

– Főnök, legalább egy napja nem szívtam már. 

– De csak azért, mert lusta vagy gyufát venni! 

Ebben mondjuk igaza volt, de hát a végeredmény a lényeg. Pedig a múltkori eset után megfogadtam, hogy mindig lesz nálam valamilyen tűzszerszám. De ember tervez, a pénztárca végez… 

a kép forrása

Az ominózus Simagöröngyösi eset után felvezényeltek Pestre, ahol különleges kiképzést kaptam, mint EMNZV. Azaz az Első Magyar Nemzeti Zombi Vadász különítmény oszlopos tagja lettem. Ez különleges bánásmóddal, extra lőszerekkel és ingyenes BKV bérlettel járt. De fizetésemeléssel nem. 

Jobban megfigyeltem a véráztatta pólót, és a közepén lévő nagy „A” betű körül apró feliratot vettem észre. Vészesen közel kellett hajolnom a testhez, hogy el tudjam olvasni, orromat facsarta a rothadó hús szaga, és a szilvapálinka erjedt bűze. 

– Ace Security Kft – motyogtam halkan. 

– Ész szekuriti? 

Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és azonnal válaszoltam Misinek. 

– Igen, már hallottam róla, csak egyetemet végzetteket vesznek fel. 

De oda téged biztosan nem vennének fel – jegyeztem meg gondolatban. Félkörbe pakoltam minden tárgyat, amit a delikvensnél találtam, és elgondolkodva néztem rájuk. 

– Látja, főnök? 

– Persze, nincs jegye. 

Nagyot sóhajtottam, és lehunytam a szemem egy hosszú pillanatra. 

– Fáradt? 

– Most már igen – válaszoltam kényszeredetten, és a vérfoltos kitűzőre mutattam. – Zöldellő Otthon Intézet. Ace biztonsági szolgálat… 

– Ezzel mire akar célozni, fiam? – nézett szúrósan Misi, és kihúzta magát a százhatvan centis mélységében. 

– Csak arra, hogy érdemes lenne meglátogatni az intézményt… 



*** 

Alig néhány óra utazás után megérkeztünk Szegholttoronyra. A benzinárak miatt korlátozott kilométer-stoppba nem fért bele a szolgálati kocsival való furikázás. Így hát megvártuk a következő vonatot, amely menetrend szerint alig fél órát késett, és röpke zötykölődés után végre leszállhattunk az elhanyagolt állomáson. 

Burjánzó bokrok és a gondozatlan fák közt, apró erdei ösvény vezetett a takarásban álló faházikó felé. Az előkertben gondozott tulipánok illatoztak. A kisméretű, egyszintes építmény oldalát befedte a tavasz színeiben játszó repkény. Az oldalán csikorogva himbálódzó cégér megfakult pirossal hirdette: Böbebaba Lángos sütödéje. 

Égett olaj szagát hozta felénk a szél, minden olyan békés volt, esküszöm, azt vártam mikor masírozik el a háttérben néhány Disney figura. Annyira nyugodt volt minden, hogy éppen ettől lett gyanús. 

Óvatosan megközelítettük a lángossütőt. A legnagyobb zajt az okozta, amikor egy apró gyík rémülten átfutott a lábunk előtt. Belestem a nyitott ajtón, és megkönnyebbülésemre senkit sem láttam a belső térben. A falak mentén elhelyezett magas székek üresen álltak, a pult mögötti sparhelten, hatalmas vájlingban forró olaj sercegett. 

Bekeretezett,kifakult kép lógott a hátsó falon, amely egy dúsidomú fiatal nőt ábrázolt. Szőke haja csigákban hullott vállára, ódivatú ruházata sem tudta eltakarni nem mindennapi bájait. Mellette egy apám korabeli ipse feszített akezében egy AK-47-essel. A háttérben jól látszott a lángossütő bódé cégtáblája.Megnyugodtam, úgy éreztem jó helyre jöttem, és egy forró lángos mellé, hátha kapok két hamvas barackot is. Megigazítottam a fegyverem, és hatvankét-fogas cápamosollyal vágtattam be az ajtón. 

Ekkor éreztem meg a semmivel sem összehasonlítható égett hús és szőr szagát. Ebben teljesen biztos voltam, hiszen már volt alkalmam megtapasztalni a Simagöröngyösi Új Barázda épületének tetején. Akkor a császkáló élőhalottak égő fáklyaként botladoztak téren... 

Lassítottam lépteimen, és a főnökömmel egyszerre kaptuk elő a szolgálati fegyverünket. Annyi előnnyel rendelkeztem, hogy az én táramban töltények is voltak. Misi a múlt héten igényelte a doboznyi kilencmilliméterest, és elvileg pár napon belül meg is kell kapnia. Addig viszont maximum levélnehezéknek jó a PA63. 

Habozás nélkül követtem a körzeti megbízottat, aki töltetlen stukkerrel, de halálmegvető bátorsággal foglalta el a pultrészt, ahonnan keskeny folyosó vezetett a házikó hátsó részébe. 

Artikulálatlan hörgés, idegborzoló nyöszörgés hangzott fel tompán a messzeségből. A legrosszabbra is felkészülve, megelőztem a körzeti megbízottat, és elindultam a hang forrása felé. Utam néhány lépés után egy szabványos, fehérre festett faajtónál ért végett. Most már tisztán hallatszott a szörcsögés és az értelmetlen nyögés. Teljes erővel beletalpaltam az ajtóba, pontosan a kilincs alá, úgy ahogy a kiképzésen belém verték. A gyakorlatokon szebben nézett ki a dolog, főleg azért, mert ott befelé nyíltak az ajtók. Végül a korhadó ajtófélfa megadta magát, és feltárult előttem a következő helyiség. 

Csapzott, hosszú, szőke hajú lény guggolt mögötte. Verítékben úszó arcára, homlokára rátapadt néhány tincs. Szeme környéke hullafoltos kékségben úszott, ajkánál pedig csak egy bordó duzzanat látszódott. Hatalmas, hájas teste szinte beszorulni látszott a szűk térben, ahogy felegyenesedett. Emberfejnyi kitüremkedések lógtak a mellkasán, amelyeket még az otthonka sem gátolt meg az ide-oda lengedezéstől. 

– Mit csinálsz te, barom! – üvöltött fel sztentori hangján. – Takarodj ki a vécémből! 

– Csókolom – dünnyögtem, és próbáltam úgy tartani a stukkerem, hogy ne legyen feltűnő. Megigazítottam az ajtót, és kihátráltam a sütödébe. 

Szégyenkező tekintettel néztünk egymásra Misivel, és mindketten a másikat okoltuk a félreértésért. Aztán néma csendben üldögéltünk, egészen addig, amíg a lángossütő tulajdonosnője ki nem jött a toalettről. 

– Még a sminkem is elkenődött – dohogott Böbebaba, és felkapta a kockás kendőt a pultról, hogy pár mozdulattal megigazítsa az elkenődött foltokat. Nem tudom mi volt a célja, de az biztos, hogy az élethű zombisminket egy másodperc alatt, háborúban álló apacs harci csíkokra változtatta. 

– Elnézést kérünk a rendőrség nevében – kezdte el tördelni a kezét Misi. 

– Miért kellett rám törni az ajtót?! – emelte fel a hangját a nőnemű hegyomlás. – Úgy megijedtem, hogy amikor felpattantam, elszakítottam a tangámat! 

Nem tehetek róla, vizuális típus vagyok. Abban a pillanatban, ahogy kimondta, elképzeltem az enyhén szólva is túlsúlyos Böbebabát tangában. Nem kellett volna… 

– Nagyon furcsa dolgok történnek a környéken – nézett fel a főnököm, akit azóta nem láttam így megszeppenni, amióta a plébános rajtakapta, hogy kabátgombot tett a perselybe. – Az az égett szőr és hús szag… 

– Mi a baj a flekkenemmel?! 

– És azok a fura zajok… 

– Szorulásom volt – zárta rövidre a témát Böbebaba, és egyikünk se érezte úgy, hogy tovább kellene forszírozni. 

– Azért jöttünk Szegholttornyára, mert… 

– De kedveskéim! – csapta össze a kezét a háborúba készülő indiánnő. – Hát egy megállóval hamarabb szálltak le a vonatról! Azok a rosszcsont kölykök támasztották oda azt a táblát, pedig én már annyiszor, de annyiszor jeleztem a MÁV-nak… 

Összevillant a szemünk Misivel, bár lehet, hogy neki csak belement valami. 

– De nem is baj, hogy itt vannak. Olyan fura alakok mászkálnak erre. A néhány kilométerre fekvő intézetből császkálnak el, és idáig nem is volt semmi baj velük. Azonban mostanában nagyon megváltoztak. Nem szólnak egy szót sem, csak hörögnek, és botladoznak. A múltkor is betámolyog ide az egyik, és se szó se beszéd, nekem esik, mintha valami ártatlan lányka lennék. Na, de én adtam neki, hát mit képzel ez rólam?! 

Megrebegtette a szemét, és rajtam a hideg futkározott a látványtól. 

– Aztán még egy párszor megpróbálkoztak, de én a tudtukra adtam, hogy nem vagyok én olyan nőszemély! 

Bőszen bólogattam, hiszen ez tényleg azonnal látszott, hogy nem olyan. Sőt! 

Feltűnt, hogy főnököm csak csendben figyel a nőre, és arcán olyan kifejezés látszódott, mint a kölyökkutyákén, akik előtt meglóbálják a csontot. 

– Hát persze, hogy nem olyan – lépett közelebb Böbebabához, és megfogta a kezét, majd legnagyobb rökönyödésemre egy csókot nyomott a pufók, most már szőrtelen kézre. – Hiszen a vak is láthatja, hogy egy úrinőhöz van szerencsénk. 

Megint bólogattam, hiszen tényleg láthatja. Azt hiszem, eljutottam egy olyan szintre, ahol már semmiféle kijelentéssel nem mertem ellenkezni. 

Misi megpróbált olyan közel menni, hogy még ne verje be a fejét a telt idomú nőszemély mellébe, de a privát szféráján már belül legyen. 

– Nem kell elpirulni… 

Nem tudom honnan látta a festett csíkok alatt, szerintem már rózsaszín ködön keresztül figyelte a világot. Böbebaba pedig zavarában egyik lábáról a másikra állt, és teljesen meghatódott. 

– Ugyan már! 

Misi játékosan két ujja közé csippentette a tangátlan, garázsderekú nőszemély húsos arcát, mire az pajkosan hátba vágta. Nagyon büszke voltam magamra, hogy kibírtam röhögés nélkül, ahogy a főnököm egészen a pultig tántorodott. 

Rezignált arccal bámultam kedélyesen civakodó párra, miközben kiütögettem a dobozból egy összenyomorgatott szálat. 

– Kérhetnék egy kis tüzet? 

– Meg ne próbálja! – csattant fel egyből Böbebaba, és esküszöm, azt vártam, hogy a légnyomás meglebegteti a hajamat. Aztán kotorászni kezdett a melltartójában. – Még csak azt hiányzik, hogy megbüntessenek! Ha annyira bagózni akar, számolja ki az öt métert… 

Teljesen ledermedtem, és csak akkor nyugodtam meg, amikor egy gyufásdobozt kapott elő a rejtekhelyről. Nem mertem vitatkozni vele, inkább az ajtó felé indultam, és öt hatalmas lépéssel eltávolodtam a bejárattól. Kinéztem belőle, hogy utánam lopózik egy colostokkal… 

Szélárnyékot képeztem a kezemmel, miközben meggyújtottam a gyufát. Ahogy felnéztem vidáman lobogó lángokból, megpillantottam egy darabos mozgással közlekedő őszes férfit. Kórházi pizsamaszerűséget hordott, amelyet jócskán vér és sár szennyezett. Arcának bal feléről hiányzott a hús, olyan volt, mintha valaki megrágta volna, szeme szó szerint vérben forgott. Ahogy egyre jobban közeledett, fogait ütemesen csattogtatta, ujjait karomként begörbítette. 

A gyufa a körmömre égett, fájdalmas szisszenéssel dobtam el. Előkaptam a PA63-at, és becéloztam a pasas fejét, kivártam egy ütemet, és meghúztam a ravaszt. A kilencmilliméteresben berobbant a lőpor, és a nyomás maga előtt tolta a lövedéket, amely a huzalozáson végigpörögve, egyre gyorsuló ütemben hagyta el a csövet. Tiszta, tízpontos találat volt a homloka közepén. A skuló betörte a koponyát, majd átfúrta magát a szivacsos agyon, és játékosan meglebegtetve néhány ősz tincset, a fej hátulján távozott. 

A lángossütődéből azonnal felhangzott Misi orgánuma. 

– Mi történt?! 

Csendben maradtam. Nem azért mert idegesíteni akartam volna főnökömet, hanem mert a távolabbi bokrok megelevenedni látszottak. A meggyújtatlan cigi kiesett a számból, és mintha egy lassított felvételen látnám, négyet forgott amíg földet ért. A négy volt szerencseszámom, de a növények közül előbotorkáló élőhalottak azonnal köbre emelték. 

Visszasprinteltem az épületbe, és becsaptam magam mögött az ajtót, majd lihegve nekidőltem. 

– Zombik! Kezdődik… 

Misi fölényesen tekintett Böbebabára, félretessékelt az útból, majd peckesen kivonult a bódé. Tisztán hallatszott, ahogy elkiáltotta magát. 

– Állj! Rendőrség! A törvény nevében adják meg magukat. 

Néhány másodperc múlva szélsebesen viharzott be az ajtón. Arca hullasápadt volt, mintha továbbképzésen lett volna odakint. 

– Nincs lőszerem! 

Kipattintottam a táramat és odadobtam neki. 

– De így meg neked nem marad! 

– Ez igaz. Viszont gyorsabban futok… 

Böbebaba harákolt, amit szerintem torokköszörülésnek indított. 

– Azt hiszem, van néhány felesleges fegyverem… 

Döbbenten néztem rá, pedig azt hittem már semmin sem lepődök meg. Döngött a föld, ahogy az élő hangfal elsétált a falon lévő képig, és leakasztotta. Kisebb üreg tárult fel, amiből egy hosszúkás ládát húzott elő. Teljesen megváltozott a véleményem a nyugodt, vidéki életről, amikor két AK-47-est, és egy AMD-65-öst pakolt ki a padlóra, rengeteg tárral. 

– Még szegény nagyapám cserélte a hazavezényelt orosz katonákkal. Három liter vodkába került, de nagyon bánta a végén. 

– Igen, bünteti a törvény – dörmögte vigasztalólag Misi. 

– Nem azért. Később kiderült, odaadták volna kettőért is… 

Zajt hallottam az ablak felől, és amikor odakaptam a fejem, meghűlt a vér bennem. 

Károly bácsi! 

Még élénken élt az emlékezetemben, ahogy a Simagörönygyösi Új Barázda épületének mosdójában fejbe lőttem az élőhalottá avanzsált kisöreget. Homlokán már rothadásnak indult a lyuk, haja csomókban kihullt. Nem tudtam eldönteni, hogy vigyorog a viszontlátás örömére, vagy csak a hiányzó felső ajka miatt grimaszol. Félig már bekúszott az ablakon, amikor végre dermedtségem felengedett. 

Az AMD-ért vetődtem. Amint felkaptam, csaknem azzal a mozdulattal betáraztam, aztán lőállást vettem fel fél térden. Kibiztosítani és az első sorozatot az ablak felé indítani egy pillanat műve volt. Vagy legalábbis az biztos, hogy nem pislogtam. Nem elégedtem meg ennyivel, hiszen már ismertem az öreget, és ahogy közeledtem a marionett bábuként vergődő Károly bácsihoz, az egész tárat beleengedtem. 

Böbebaba közben a homlokára kötötte a kockás konyharuhát, és mindkét kezébe egy-egy AK gépfegyvert ragadott. Kirúgta a bejárati ajtót, és megállt a félfák közt. 

– Mit csinálsz a tulipánommal te, pernahajder! – üvöltötte, és otthonkás terminátorként két kézzel szórta a halált… 



***



Bírósági jegyzőkönyv. 150/45



Bíró: Csipa Mihály körzeti megbízottól kérdezem. Miért lőttek a kiszabadításukra küldött különleges egységre?

Cs.M: Nem lőttünk.

Bíró: Idéznék Tiszai Gábor, az egység parancsnoka vallomásából: „Ahogy megközelítettük a lángossütőt, csak úgy fütyültek a golyók a fülem mellett.”

Cs.M: Tiltakozom, bíró úr! Ezt visszautasítom! Nemhogy nem fütyültek, még csak nem is dúdoltak!

Bíró: Szekeres Kálmán, ön is fenntartja ezt az állítást?

Sz.K: Hacsak az nem, hogy örömlövéseket adtunk le az ég felé, és a visszahulló lövedékek zavarták meg az egységet.

Bíró: Mióta szokás négyszáz üdvlövést leadni?

Sz.K: Nagyon örültünk, bíró úr.

Bíró: Bojtár Erzsébet, a Böbebaba lángos sütödéje tulajdonosa, három darab illegális gépfegyvert, miért tartott magánál?

Cs.M: Nálam?

Bíró: Nem! A tulajdonában!

Cs.M: A menyasszonyomra nem tehetek terhelő vallomást.

Bíró: Miért nem?

Cs.M: Mert félek…

Bíró: Van valami, amit fontosnak tartanak megjegyezni?

Sz.K: Tarthatnánk egy cigiszünetet?




 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Affiliate Network Reviews