Seres Rebeka: Orosz rulett



– Tedd fel a rulettre – állt elő ezzel a csodálatos ötlettel Barna, látva barátja bizonytalanságát. 

– Nem tehetem fel rá az életemet! – rázta a fejét hitetlenül András. 

– Miért nem? Mindenki ezt csinálja – vont vállat. – Hiszen az életben minden a véletlenen múlik. Miért ne múlhatna rajta ez is? 

– Nem tudom – húzta a száját bizonytalanul. – Most nem pénzről van szó... 

a kép forrása

Barna nem volt az a fajta ember, aki elfogadta volna az elutasítást, sohasem tűrte, ha valaki ellenkezett vele, mindig véghez vitte azt, amit a fejébe vett. Egy pillanat alatt kikapta András kezéből a féltve őrzött kis dobozkát, majd csak ennyit szólt: 

– Mondj egy számot! 

– Jó, legyen – egyezett bele kelletlenül András, közben pedig idegesen a hajába túrt. Látszott rajta, hogy kicsit sem tartja ezt jó ötletnek, mégsem ellenkezett barátjával, hagyta, hogy belerángassa ebbe az őrültségbe. – Fekete tizenegy. 

Amint kimondta a mágikus számot, Barna már rakta is rá a tétet a 11-es kockára. A jegygyűrűs doboz pontosan akkora volt, mint a kis négyzet, melytől a sorsa függött. 

– Ha nyerek, megkérem Aliz kezét – határozta el András, majd minden érzékszervével erre a célra összpontosított. 

András vetett a fekete dobozra még egy utolsó fájdalmas pillantást, majd a kis golyóra tekintett, mely a folyamatosan forgó tányéron keringett egyik számról a másikra. Úgy körözött, akár a lefolyóban rekedt víz, megállás nélkül száguldott a mezőkön, néha nekiütődött a falnak és egy apró koppanással esett át a következő számra, néha pedig szinte alig ért hozzá. 

Megint átment az tizenegy fölött, majd megint és megint. Nem úgy tűnt, mintha valaha is meg akarna állni, a számok úgy ringatták, akár szerető édesanya gyermekét, aki sehogy sem akarálomba szenderülni. András kezdett egyre idegesebb lenni, elöntötte a víz, ami cseppekben pöttyözte a homlokát, végtagjai megremegtek és kissé szédülni kezdett attól, ahogyan tekintete hozzátapadt a golyóhoz, amely körbe-körbe futkosott előtte. 

– Mit fogok csinálni, ha elvesztem azt a gyűrűt? – kérdezte magától kétségbeesetten, majd ingerülten a hajába túrt. – Egy vagyonba került… 

– Az egy jel lesz, hogy nem Alizt kell feleségül venned – veregette hátba barátja biztatóan, amitől csak még idegesebb lett. 

Honnan is tudhatná egy kis fagolyó, hogy neki kit kell feleségül vennie? Hogy tudhatna bármit is az ő életéről? 

De már késő, a játék elindult és innen már nincs visszaút. A sorsa az ő kezében volt. 

András tövig rágta az összes körmét, de a kis golyó még mindig nem akart megállni, olyan volt, mintha versenyt futna az idővel és láthatóan ő állt nyerésre, annyira lassan mozogtak az óramutatók, hogy szinte már mozdulatlanul álltak. 

Majd egyszer csak a golyó lassulni kezdett, kifogyott a lendületből és bár igen gyorsan hajtott, pillanatok alatt képes volt megállni. András keresztezte az ujjait, aztán nagy levegőt vett és kinyitotta a szemét. 

– Tizenegy nyert – közölte a férfi egyhangúan, mire András majd kibújt a bőréből, őrjöngve barátja nyakába vetette magát és hangosan kurjantgatott közben. Végtelenül boldog volt. 

Miután elengedte Barnát felkapta az asztalról a kis dobozt, nyomott rá egy csókot, ahogyan a szerencsehozó lópatkókra szokás, majd erősen megszorította és már ott sem volt. Olyan gyorsan rohant Alizhoz, amennyire csak tudott, a szíve majd’ kiugrott a mellkasából, olyan hevesen vert, az sem érdekelte, ha menten szívrohamot kap, akkor is megkéri a kezét. Úgy esett be hozzá, mint egy őrült, csapzottan és lihegve, de a lány így is igent mondott neki. 

Ezután András belátta, hogy Barnának mennyire igaza volt, az életünk pontosan olyan, akár az orosz rulett: sohasem tudhatjuk mit dob ki nekünk. Néha nyerünk, néha pedig vesztünk, de mindig kockáztatunk.


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Affiliate Network Reviews