Szilágyi Heléna: A kóbor macska

Szilágyi Heléna: A kóbor macska

Mostanában nem ment az üzlet. Hetek óta nem kopogtattak Nováki Dávid magánnyomozói irodájának ajtaján, mintha a fekete macska valóban rossz ómen lenne. Pech, ha igaz a babona, mert mióta az állat megjelent a férfi előtt, nem tágított mellőle. A detektív próbálkozott már mindennel, ám a macska borzalmasan ragaszkodott hozzá. Bár eleinte nem is bánta, jó pár ügyben a segítségére volt. Aztán egyre hátborzongatóbb lett az egész…

Először egy hónapja találkoztak, amikor Dávid részegen kóborolt egy kétes hírű környéken és azon gondolkozott, egyszerűbb lenne elsétálnia a hídhoz és belevetnie magát a Dunába. Az állat ezt a pillanatot választotta, hogy elővonuljon egy kuka mögül, ezzel teljesen elterelve a férfi figyelmét eredeti szándékairól. Aztán meg hazáig követte, fittyet hányva a férfi heves ellenkezésére! Ám nem is ez volt a meghökkentő, hanem az, amikor másnap több gyermek életét is megmentette! Megoldott egy olyan esetet, amit a rendőrség és Nováki nyomozó is halott ügyként kezelt. A macska egyszerűen addig zaklatta a férfit, amíg az követni nem kezdte. Végül egy pincéhez vezette őt, ahol egy tucat gyermek raboskodott egy körözött pedofil fogságában.

Aztán ott az ügy, amellyel egy idős hölgy érkezett! Azt állította, hogy a férjura nem lehetett öngyilkos, valaki biztosan végzett vele! Senki nem hitt neki. Dávid is elég kétkedve fogadta a gyászoló asszony történetét. A macska viszont beleült az özvegy ölébe, dorombolni kezdett, majd a bőszen lebegtetett családi fotóra bökött. Mancsa pontosan eltakarta egy fiatal férfi fejét. Őrület, Dávid mégis utána járt az ügynek és csodák csodájára, talált is bizonyítékot az egyik becsvágyó unoka ellen!

És ennyi. A sikerszéria megszakadt. Viszont cserébe az utóbbi hetekben egyre több ijesztő, egyenesen hajmeresztő eset történt az állat körül. Úgy tartják, a macskák az alvilág őrzői és távol tartják az ártó szellemeket. Viszont könnyen meglehet, hogy ez a dög fordítva működött. Gyári hibás, vagy mi. Amióta felbukkant, az áramingadozás, az ajtócsapkodás, a dermesztő hideg és minden más, amire az internet azt dobta ki, hogy kísértetek jelenlétét jelzi, hétköznapi jelenséggé vált az irodában.

Ez igazán remek, csak éppen árt a biznisznek! Főleg, mióta a konkurencia rebesgetni kezdte, hogy egy macska végzi a munka legjavát. Meg azt, hogy Nováki alkoholista.

Egyetlen féltékeny asszonyka sem lépett be hetek óta a küszöbön, hogy lencsevégre kapassa a csapodár urát! Pedig ez volt ám a legalja meló, de még abból sem jutott neki.

Dávid érezte, hogy az elmebaj lassan átveszi felette az irányítást. A macska tehetett róla! Párszor meg is dobálta, kizárta vagy otthagyta a világvégén, de a ravasz cicus minden alkalommal visszatalált hozzá, és mintha mi sem történt volna, reggelente hatalmas sárga szemével meredt rá az iroda ablakából. A detektív beletörődött, hogy a pokoli jószág jelenlétére kénytelen járulékos teherként tekinteni.

Egy szép őszi hajnalon megtört a jég. A nyomozó éppen csak belépett az iroda ajtaján az életmentő kávéját szorongatva, amikor kopogást hallott. Asszisztensre nem futotta, ezért maga sietett ki, hogy ajtót nyisson. Egy pityergő középkorú asszony állt a küszöbön, aki, ahogy megpillantotta a férfit, még szívszaggatóbb zokogásba tört ki. Dávid sosem tudott bánni a síró nőkkel, meg úgy általában az érzelmekkel, ezért karót nyelten invitálta beljebb a hölgyet. Kihúzta neki a széket, majd helyet foglalt vele szemben. Igyekezett profi benyomást kelteni, de csöppet zavarban volt és állandóan a zakója ujjával játszadozott.

– Eltűnt a kislányom – suttogta a nő. – Már senki sem hajlandó segíteni nekem. Úgy hallottam, ön nemegyszer derített fényt eltűnt gyermekek hollétére. Kérem, segítsen!

– Van fotója?

– Ó, hogyne lenne! – sóhajtott, majd előbányászta pénztárcája mélyéről a képet. – Ez a legutolsó szülinapján készült.

A nyomozó hümmögött egyet, valamiért nagyon ismerősnek találta a helyszínt, de nem értette, miért.

– Plakátokat, hirdetéseket tett ki?

– Természetesen, már féléve minden áldott nap, amióta nyoma veszett!

– És a férje?

– Elhagyott, amikor elveszett a gyermekünk. Elváltunk. Kilépett a rendőrségtől is, nem bírta elviselni… Tudja, önmagát okolta.

A macska a szék lábához dörgölőzött, aztán visszabotorkált a detektívhez. Felpattant az asztalra és felváltva pillogott a szobában ülő két emberre. Dávidnak eszébe jutott, hogy lesodorja a fekete szőrpamacsot, de inkább megbékélt a helyzettel, mert nem akarta elijeszteni a nőt, aki talán kulcsfontosságú lehet a számlái kifizetésében. Megtárgyalták a részleteket meg a piszkos anyagiakat, majd a hölgy távozott reménnyel telve. Ez meglehetősen szíven ütötte a nyomozót. Na, nem az ügy, az nyilván veszett fejsze nyele, hanem az, hogy a nő ennyire megbízott benne, míg ő csak a befizetetlen csekkek miatt aggódott.

Talán tényleg ideje lenne kezeltetni a depresszióját. De már ahhoz is életunt volt.

Egy darabig még ücsörgött a kép felett, nézte a kislányt, a szőke hajfonatokat és a gyermek életvidám mosolyát, majd zsebre vágta a fotót. Túl későn. A kávé kihűlt, a szoba pedig üresen kongott. Végül ez sem lett más, mint egy újabb borzalmas hétfő reggel!

Nováki megkérdőjelezett mindent. Hihetetlennek tűnt, hogy valaki valóban átlépte a szoba küszöbjét aznap reggel. Talán a nő nem is volt valóságos! Vagy az is lehet, hogy a macska nem az! Dávid egy ideje már egyedül élt, nem volt senki sem, akitől megkérdezhette volna, valóban létezik-e az újkeletű nyávogó árnyéka.

És itt van ez a nyomozás is! Ugyan merre kezdhetné? Van-e értelme áltatni a nőt?

Egész nap tologatta a telefont, tépelődött, végül késő délután indult útnak. Na, nem nyomozni, csak hazafelé. Kiszórt egy kis száraztápot az élősködőnek, majd elindult és rögvest meg is torpant, amikor megpillantotta a szomszéd kocsmát. Pár feles még belefér! Vagy akár több is.

A macska előugrott.

Különös. Nem követte, a kaput is rég becsukta. Honnan a fenéből keveredett ide?

Dávid körbenézett, a másodikon székelő iroda ablaka is zárva volt. Nem akart belegondolni abba, hogy ez mit jelent, ezért kikerülte a kis bolhást, hogy tömény alkoholmámorba fojtsa kétkedését. Agyrém ez a dög!

A nyomozó éppen benyitott a bárba, amikor felbukott a négylábúban és lefejelte az üvegajtót. A bent ülők már ivás előtt részegnek nézték. Mérgében fel akarta rúgni az állatot, ám az elfutott előle. Pimasz korcs! Dávid nem hagyhatta ennyiben! Méregtől fortyogva utánaeredt, de amilyen gyorsan kapkodta a lábait az a kis szőrös, neki is meg kellett szaporáznia a lépteit.

A férfi befordult a sarkon, ahol eltűnni látta a macskát, majd egy oszlopon megpillantotta az eltűnt kislányról készült képet. Több is ki volt téve a környékre, ezért úgy gondolta, letép egyet. Hátha ihletet meríthet belőle.

A fekete pokolszökevény végignézte mindezt, sőt, egy nagy szeméttároló tetejéről bámult a követőjére, és amikor már nagyon unta magát, kecses hátsólábát felemelte, majd elkezdte nyalni… hát, hmm… a szebbik végét.

A lekezelő bestia! Most megnyúzza!

A férfi tett pár lépést, majd arra lett figyelmes, hogy beborul az ég, a gyér utcai világítás pedig ki-kimarad.

A macska megugrott, aztán ismét eltűnt egy utcasaroknál. Dávid úgy érezte, utána kell járnia a dolognak, nem veszthette szem elől a kis nyavalyást!

Nem kellett sokáig rohannia utána, a végállomást már messziről látta, mert az hatalmas betűkkel díszelgett egy halovány lámpa fényében: városi temető.

– Erre megy ki a játék? – dünnyögte a macskának, aki mintha értette volna, megfordult és óriási szemével rámeredt.

A férfi már nem kívánkozott belerúgni az állatba, csak tétován ácsorgott a rozsdás kapu előtt. Ingatta a fejét, erős tiltakozásba kezdett, de valahonnan mélyről feléledt benne a vágy, hogy átlépje a határt, amit magának állított.

A fények még mindig villództak, a kerítés nyekeregve hajlongott a feltámadó szélben, a fák árnyékai pedig kísérteties formákat öltöttek: karmokban végződő kezekként vetültek a a nyomozó lába elé. Dávid nem tartotta magát ijedős fickónak, ezért beballagott a kapun. Bár résen maradt.

Végighaladt a főúton, miközben azon lamentált, hogy mi a fenét keres itt. Éppen tett volna egy hátraarcot, amikor az a nyavalyás dög elővetődött az egyik fa lombjai közül és elsárgult falevelek kíséretében a fejére landolt. Vernyákolva tovább is szaladt, a férfi meg bosszankodva veregette le magáról a természet elhalt maradványait. Csak úgy ropogott a talpa alatt az avar, ahogy újból üldözőbe vette a macskát!

Mikor beérte, a macska már türelmesen várt rá egy síremléken ücsörögve.

Dávid zihálva letérdelt. Farkasszemet nézett a rátarti szempár tulajdonosával, majd előbányászta zsebéből a fényképet és a leszakított fecnit.

A fényképen szereplő lány képe megváltozott. A szőke loknik bebarnultak, a kerek arc oválissá vált.

Megdörgölte a szemét, majd ismét a képekre meredt. Semmi kétség, a saját elméje babrált ki vele! A kettő még csak köszönőviszonyban sem állt egymással!

Felpillantott a sírkőre, arról az az arc nézett vissza rá, akit gyakran látott az elmúlt hónapok folyamán. Szinte minden gyermeki arcban. Aki ott virított előtte a régóta őrizgetett fényképen.

Nem. Az nem lehet…

Velőtrázó hideg ült a tájra és kísérteties neszeket kapott hátára a szél. A macska dörgölőzni kezdett egy láthatatlan alakhoz. A levegőhöz bújt, mégsem dőlt el!

Egy lidérces árny villant fel a férfi előtt, valahányszor villámlott az ég.

– Semmi baj – suttogta a szellem.

Dávid visszafojtotta a levegőt és valami mást is: a könnyeket. Egy szót sem szólt, de legbelül a vodkájáért könyörgött.

– Semmi baj, apa – ismételte a gyermeki hang.

A férfi meghűlten bámult a jelenésre és közben emlékek cikáztak az elméjében. Képek peregtek, hangok és szagok torlódtak egymásra. Maga előtt látta, ahogy átveszi a nyomozóiroda kulcsait, amikor a rendőrségtől távozott és végül megjelent az is, amit az elmúlt félévben minden erejével igyekezett kiverni a fejéből: az autóbaleset képei. A trauma. A sokk. Émelygett, forgott vele a világ és maga mellett látta a feleségét és a gyermekét. Azt hitte, csak egy rémálom, de nem! A kislánya nem lélegzett, tekintete pedig fennakadt.

Ő okozta. Miatta halt meg.

Olyannyira félt ettől az emléktől, hogy elásta, minden mással együtt, amivel nem tudott megbékélni. Kitalált egy életet, egy mesét, amit beadagolt magának, és a rosszal együtt a szépnek is repülnie kellett az elméjéből. Nem állt másból az elmúlt fél esztendő, csak tagadásból.

Arra eszmélt, hogy a fekete macska rányávog, majd egy kéz érintését érzi a vállán.

– Mégis csak kijöttél – rebegte a nő, majd letérdelt a férfi mellé a sárba.

Dávid felpillantott az ex-feleségére és bár eddig észre sem vette, tudta, hogy nemcsak a szemerkélő esőcseppek folydogálnak az arcán. Üres tekintettel meredt az asszonyra, majd visszafordult a macskához. Hűlt helye maradt. Eltűnt és vele együtt ködbe veszett az egész világ, amit a nyomozó az eltelt félévben maga köré épített.

Azt mondják, a macskák átlátnak a hazugságok fátylán és összekötnek minket az elhunyt szeretteinkkel. Talán a kóbor jószág útra is kelt, hogy ettől az éjszakától kezdve egy másik bajbajutotton segítsen.

kép forrása