From: Szabó Vilmos [vilmos.szabo01@gmail.com]
Sent: Monday, July 31, 2017 05:45 AM
To: Nagy Levente <levente.x.nagy@outlook.hu>
Subject: Olvass el üzenet!
Nálunk, itt a telepen van egy kislány... Persze sok gyerek
van, de ő az a típus, akire akarva-akaratlanul is felfigyel az ember. Bájos
már-már felnőttes pofija van, kék szeme mindig úgy ragyogott, mint a neonfények
az éjszakában. A szöszi haja meg állandóan kócosan állt. Sokszor láttam már,
hiszen a cigaretta rossz szokásom, és általában az erkélyen hódolok a bűnös
szenvedélyemnek. De nem is én vagyok a fontos, inkább a kislány. Reginának
hívják, és a szemközti lépcsőházban lakik. Így nyár idején kint játszik a többi
gyerekkel egészen éjszakába nyúlóan, hangoskodásukkal megtörve a telep
nyugalmát. Este ritkán zajonganak a szomszédok, vagy négy éve a kutyás is
elköltözött fölülünk már. Ne haragudj, eltértem a tárgytól. Szóval a kislány...
A szüleit látásból ismerem, ugyan a nevükre nem emlékszem, de
mindig köszönünk egymásnak. Az édesapát általában foltos, festékes ruhában
látom, deres hajával és olyan átható dohányszag lengi körül, ami már engem is
zavar. Édesanyja magas, vékony, amolyan madárszerű alkat. Fehér bőre alól
átsejlenek a csontok, félő, hogy a legkisebb szellő is elfújja és
összeroppantja a törékeny testét. Eddig természetesnek vettem mindezt, hiszen
sokféle ember él itt a lakótelepen. Lehet, hogy nem mindenkivel vagyok köszönő
viszonyban, de látásból ismerem őket. Ha én nem, akkor a feleségem, hisz ő van
itthon Gergővel. Bakker már öt éves! Hogy telik az idő… Magam sem értem miért
kanyarodok el a történetről. Amit tegnap este láttam az annyira megviselt, hogy
álmatlanul forgolódtam egészen hajnalig!
A mai napon amúgy is szabadnapos vagyok, de ez a kislány
dolog egyszerűen nem hagy nyugodni. Muszáj megírnom valakinek, hogy legyen
nyoma, máskülönben csak passzív élmény marad, és a francnak hiányzik, hogy
ötvenéves koromban újra előjöjjön. Elég legyen annyi, hogy mikor hazaérkezek a
munkából, felveszem a családot a három lépcsőházzal arrébb lakó nagymamától, és
hazajövünk. Mire Gergő ágyba kerül, addigra nyolc-kilenc óra szokott lenni. Az
első cigit közösen szívjuk el Évával, megbeszélve a napot nagy vonalakban, majd
én kint ragadok.
Nem csinálok mást, mint ülök az erkélyen és legurítok pár
sört. Közben cigizek és bámulom a fákat, a kutyát sétáltató szomszédokat és a
fák között játszó gyerekeket. Amikor rám sötétedik, beköltözök a nappaliba, és
vagy a számítógépet vagy a tévét bambulva ringatom magam álomba. Jobban
belegondolva, ilyen egy átlagos nap. Egészen tegnapig semmi sem zavarta meg a
nyugalmam. De az éjszaka látott események olyan hatással voltak rám, hogy félek
kimenni, nehogy megismétlődjön, ami tegnap. Átlagos nap volt, talán annyi
különbséggel, hogy hőségriadót rendeltek el a városban és a hőmérő higanyszála
a negyven fokhoz közelített napközben, estére is csak néhány fokkal enyhült.
Eleget tettem az itthoni kötelességeknek, a már árnyékos erkélyre telepedtem,
és a jól megszokott programomba kezdtem. A hideg sör csillapította az egész
napos szomjúságom, és a félbehagyott könyvem is tartogatott még némi izgalmat.
Szeretek itt kint olvasni természetes fénynél. Látod barátom, erről beszéltem a
levelem elején, hogy bármennyire is arra akarok kilyukadni mi történt,
egyszerűen nem sikerül leírni! Talán ez valami olyan agyi mechanizmus, ami
védelemként szolgál megóvva engem az újabb sokktól. De ha beledöglök akkor is
leírom, mert muszáj valakivel megosztanom! Évának is el kéne mondanom, ha
elküldtem ezt az emailt, de vajon hisz majd nekem?
Tegnap este szokás szerint az erkélyen cigiztem, és a
futkározó gyereket néztem. Az egyik bringázott és a másik futott utána.
Sajnáltam a kisebbet, esélye se volt. A sarkon várta a pajtása, aki nagyot
nevetett rajta és tovább szívatta. A kis kócos lány felüvöltött mérgében és
hátrafordult a biciklis után. Futás közben felnézett, és az az aranyos pofi
ráncos volt, mint egy idős asszonyé, a pillantásának pedig olyan ereje volt,
hogy úgy kaptam félre a tekintetem, mint akinek beleszállt a cigifüst a
szemébe. Kicsit fura volt, de nem foglalkoztam vele, inkább leültem olvasni, a
nap fénye még tartogatott egy fejezetnyit a könyvemből.
Jóval később ismét kimentem az erkélyre, és rágyújtottam.
Valamelyik sorozat újabb epizódján voltam túl, a feleségem már lefeküdt, korán
ment másnap dolgozni és a gyereket nekem kell majd oviba vinnem. A panelélet
kevés előnye, a sok rossz mellett, hogy közel van az óvoda. De megint kezdek
elkanyarodni a témától...
Szóval a sötétben épp rágyújtottam, és a parkosított részt
figyeltem, a fák ritkásan álltak, és zöldellő lombjuk sötét árnyékot vetett a
parkosított részre és a panelházakra. A másik panel parkolójára átlátni köztük,
ami persze tömve volt, kocsik és teherautók álltak mindenféle színben, némelyik
még az aktuális céget is hirdette az oldalán. Jobb oldalt van egy hársfa, amin
még a tél végén szarkák raktak fészket. Ahogy nőttek a levelek, úgy olvadt bele
a vékony faágakból rakott fészek a fa zöldjébe. A cigim felénél tartottam, mikor
pislákoló fényre figyeltem fel. Az egyik kapualj lámpája erőtlenül és ritkásan
villant fel, a falra szerelt térfigyelő kamerák apró fekete gömbökké váltak.
Hangokat hallottam onnan, és mint jó lakótelepi, érdeklődve figyeltem, tán még
a nyakamat is nyújtottam. A hang két kocsi közül jött, és minimális
erőfeszítéssel észrevettem a kócos, szőke hajat és egy három fejjel magasabb
férfit. Azt nem láttam, hogy pontosan mit csinálnak, de az ideges férfihangot
hallva arra jutottam, hogy jót biztosan nem. Majd egy hangos kiáltás törte meg
az autók és villamosok éjszaki zúgását:
- Regi! Mit TETTÉl VELEM?
Regina, mert, hogy ő volt a titokzatos alacsony lány megállt
és visszafordult, de ilyen távolról is szembeötlő volt a vörösen izzó
tekintete, mely egy pillanatra összekapcsolódott az enyémmel, de esküszöm
neked, hogy egy örökkévalóságnak tűnt! Az életem végig pörgött gyorsított
felvételben:, a sok hülyeség, amit csináltam, és a sikeres dolgaim. A
rosszabbakat újraéltem, a könnyem kicsordult, mikor mamám után, keresztanyámat
is elvitte a tüdőrák.
Égető fájdalom hozott vissza a való világba, és én nagyot
kiáltva eldobtam az ujjamra égett cigit. Sokáig csak néztem, bámultam a két
autó közét. Hirtelen megakadt a szemem a két fehér sportcipőn, amit véletlenül
vettem észre a hibás lámpa villantásában.
Megdöbbenve néztem és hátraugrottam, mikor eltűnt a sötétben.
Iszonyodva fordultam meg, még mielőtt újra a vörös szemekbe kellene néznem.
Beléptem a szobába, és a rekkenő hőség ellenére becsuktam az ablakokat.
Emlékszem, úgy lihegtem, mint aki most futotta le a maratont. Leültem a
kanapéra és megnyugtatásként bekapcsoltam a tévét. Próbáltam nézni, de egyszerűen
nem tudtam koncentrálni, nem kötött le, és gondolataim visszakalandoztak a
fehér sportcipőhöz Élesen láttam magam előtt a három csíkot az oldalán és azt,
ahogy az egyre terjedő sötét folyadék ellepi vörösre festve a gyöngyházanyagot.
Majd hosszú körmű, ráncos kezek elkapják, és egy szempillantás alatt eltűntetik.
Csak a folt marad!
Hiába kívánom a cigit, nem voltam azóta az erkélyen.
Zaklatottan feküdtem le, és álmatlanul forgolódtam egészen hajnalig. Felraktam
a kávét, és a kotyogót néztem, ahogy köpködi a fekete levet. Újra eszembe
jutott a cipő és a tekintet. Eddig bírtam magamban tartani, most leírtam neked,
barátom! Nem tudom, mit tehetnék?! Senki se fog hinni nekem!
Kinéztem az előbb az ablakon, sehol egy rendőrkocsi, semmi
nyoma nincs az este látottaknak. Arra gondoltam, hogy a gyereknek megtiltom a
lánnyal való barátkozást, és a feleségemnek is megmondom majd, hogy kerülje el
nagy ívben azt a családot! Megfordult a fejemben a költözés gondolata is, s már
néztem lakásokat, házakat, persze a kerületen kívül. A peremvidéken
gondolkodom.
Felkelt a család, mennem kell. Gergőnek óvodába, az asszonynak
meg dolgoznia kell menni. Reméltem levelemmel nem zaklattalak fel túlságosan,
de muszáj volt valakinek megírom, mert egyedül nem tudok megbirkózni a teherrel!
Ha időd és munkád engedi, találkozhatnánk a közeljövőben.
Fontos lenne haver pár támogató szó… légyszi írj!
Üdv,
Vilmos
From: Nagy Levente <levente.x.nagy@outlook.hu>
Sent: Tuesday, Aug.1, 2017 10:53 AM
To: Szabó Vilmos [vilmos.szabo01@gmail.com]
Subject:RE: Olvass el üzenet!
Szia Vilmos!
Ezer éve...
Megrökönyödve olvasom, mi történt veled, és egyszerűen nem
találok szavakat...Tényleg hihetetlen történet, ha gondolod, a héten szerdán és
csütörtökön négyig dolgozom, munka után összefuthatunk. Remélem, megfelel neked
az időpont, ha véletlenül mégsem lenne jó, akkor is kitalálunk valamit!
Üdv,
Levente
From: Szabó Vilmos [vilmos.szabo01@gmail.com]
Sent: Tuesday, Aug 6, 2017 13:35 PM
To: Nagy Levente <levente.x.nagy@outlook.hu>
Subject:RE:RE:RE: Olvass el üzenet!
Szia Levi!
Jó volt a találkozó, bár lehet túltoltuk a dolgot. A
feleségem nem volt különösebben volt boldog, mikor hazaállítottunk „nem
szomjasan”, de tudod milyenek az asszonyok… Jó volt, hogy végre kibeszélhettem
magamból a gondokat, pláne azt az estét. Hiába győzködtél és kerestél logikus
magyarázatot az eseményre, egyszerűen nincs rá!
Tudom mit láttam, és arra nincsen ésszerű magyarázat!
Az erkélyen azóta sem voltam kint, és leszoktam a cigiről.
Marhára hiányzik, de inkább élek nikotin nélkül, minthogy szemtanúja legyek még
egy ilyen esetnek…
Más. Találtam egy családi házat Gödöllőn, egyeztettem már az
üzletkötővel, hétvégén megyünk megnézni. Ezt a harmadik emeleti lakást meg
feltettem a netre és áruljuk. Viszont még egy dolgot meg kell, hogy kérdezzek…
Mi az oka, hogy úgy elsiettél? Olyan sápadt voltál, hogy azt
hittem menten összeesel és mentőt, ne adj isten, papot kell hívjak hozzád!
Tudom, hogy nem a legjobb ötlet volt hazajönni, de azért ennyire nem rossz,
hogy csapot-papot hátrahagyva elfuss…
Várom válaszod,
Vilmos
PS: A múltkor láttam Reginát. Azaz inkább csak hallottam,
hogy kint játszanak a gyerekek és felismertem a hangját a többi között.
Becsuktam az ablakot.
Éva, a feleségem nem értette meg, hisz megint vagy negyven
fok volt... Még mindig nem tudtam rávenni magam, hogy beszámoljak neki a teljes
igazságról!
From: Szabó Vilmos [vilmos.szabo01@gmail.com]
Sent: Wednesday, Aug 7, 2017 23:57 PM
To: Nagy Levente <levente.x.nagy@outlook.hu>
Subject:RE:RE:RE:RE Olvass el üzenet!
Szia Levi,
minden okés veled? Nem írtál semmi választ…
Remélem épségben hazaértél és nem történt veled semmi.
Légyszi, írj majd, ha ezt elolvastad! Aggódom…
V
From: Nagy Levente <levente.x.nagy@outlook.hu>
Sent: Thursday, Aug.8, 2017 04:39 AM
To: Szabó Vilmos [vilmos.szabo01@gmail.com]
Subject:RE:RE:RE:RE:RE: Olvass el üzenet!
Szia!
Igen, hazaértem és minden rendben… azaz… később beszámolok
bővebben, de elég legyen annyi, hogy találkoztam a Te Regináddal! Nem volt jó.
L
Ps: Összejött a Gödöllői ház?
From: Szabó Vilmos [vilmos.szabo01@gmail.com]
Sent: Thursday, Aug 8, 2017 09:35 AM
To: Nagy Levente <levente.x.nagy@outlook.hu>
Subject:RE:RE:RE:RE:RE: Olvass el üzenet!
Ú bakker, de ugye semmi furcsaság nem történt?! Meg kell
mondjam, jól rám hoztad a frászt! Elmeséled/ megírod mi történt? Basszus, a víz
kiver, ha belegondolok egy ilyen találkozásba…
Az erkélyre lassan muszáj lesz kimennem, bokáig ér a kosz, és
mintha egy döglött galambot is láttam volna a mocsokban, Erőt kéne vennem
magamon, de egyszerűen nem tudok…
Lassan, de biztosan megőrülök. Tudod már ott tartok, hogy
csak a hátsó kijáraton merek kimenni a panelből.
V
Ps: A gödöllői ingatlant meg az orrunk elől vitték el, az
Otthon Centrumos ügyintéző nem győzött mentegetőzni. Most már mindegy,
távolabbiban gondolkodom. Veresegyház, Mogyoród..
From: Nagy Levente <levente.x.nagy@outlook.hu>
Sent: Sunday, Aug 11, 2017 05:12 AM
To: Szabó Vilmos [vilmos.szabo01@gmail.com]
Subject:RE:RE:RE:RE:RE:RE: Olvass el üzenet!
Szia Vilmos!
Elnézésed kérem a múltkori viselkedésemért, és azért külön,
hogy eddig nem írtam. Most is erőt kellet vennem magamon, hogy legalább
valamiféle magyarázatot adjak, mielőtt végleg elköltözöm a városból. Nem te
vagy az oka, ne vedd zokon, hanem a lány. Regina, akit én Zsókáként ismertem
meg…
Tudod, nem csak neked van ilyen szokatlan, már-már hihetetlen
esemény az életedben. Sok minden történt velem az évek során, és múltkor csak
néhányra jutott idő. Főleg a vicceseket meséltem el neked, hiszen nem akartalak
terhelni a gondjaimmal, megvan a saját bajod! Ne értsd félre! Pszichológusként sok emberrel találkozom a
munkám során, és azt már megfigyeltem, hogy mindenkinek a saját gondja a
legfontosabb. Nehezen lát túl egy átlagos férfi vagy nő a mindennapi
problémákon. Pont ezért tanultam meg olyan jól hallgatni. Viszont, ez még
mindig nem magyarázat a viselkedésemre…
Ha jól emlékszem múltkor
arról írtál a leveledben, hogy bármennyire törekedsz a lényegre, valahogy mégis
kicsúszik a kezedből sikamlós angolna módjára. Valahogy így érzem én is most
magam …
Egy szó, mint száz a leírásod alapján nagyon ismerős volt
nekem ez a lány, mert a múltban nekem is volt egy meglehetősen kellemetlen
kalandom egy hasonló „adottságokkal” rendelkező lánnyal. Őt Zsókának hívták.
Emlékszel, mikor a főiskolán összebarátkoztunk, meséltem, hogy vidékről
költöztem fel a fővárosba?
Gyerekkoromat és életem nagy részét Gyulán töltöttem, és
ahhoz a szép városhoz számtalan kedves emlékem fűződik. Sajnos volt rossz is,
épp ezt próbálom leírni, de nagyon lassan haladok vele. A Gyulavári iskolába
jártam, és ott is volt egy Reginához hasonló lány. Ugyanolyan kedves kis teremtés,
aranyos szőke, és a haja is mindig kócos volt. Mindenki imádta, csak mi
gyerekek tudtuk, hogy a kedves belső mögött egy igazi kis szörnyeteg rejtőzik!
A saját bőrünkön tapasztaltuk meg, hogy nem tanácsos ellent mondani neki!
Akaratos és számító gyerek volt, bár akkor még nem ismertük
ezen szavak jelentését. Csak annyit tanultunk meg, hogy mindig a középpontban
kellett lennie, és nem volt tanácsos nemet mondani neki. Az akkori legjobb
barátom, Ádám megtette, talán dacból, talán vagányságból, de nem teljesítette a
kis Zsóka kérését, amiért később komoly árat fizetett. Ennek az esetnek,
sajnálatos módon, szemtanúja lettem!
A következő délutánján épp a szüleimet vártam az iskola
előtt, mikor elfojtott hangokat hallottam a piros vaskerítés melletti bokrokból.
Táskámat a kapuban hagyva odasompolyogtam, hogy meglessem, mi adhatja ki ezt a
szenvedő hangot. Ahogy a bokrok ágait széthúztam, hihetetlen látvány tárult a
szemem elé. Ádám barátom feküdt ott és egy kis piros ruhás szöszi lány görnyed
felé. Zsóka volt az!
Kis egyberuhája alól kilógott a lába, és a legmegdöbbentőbb
az egészben, hogy olyan ráncos és szottyadt volt, mint nagymamáé. Még a
visszerek dagasztotta vádlija sem lepett meg úgy, mint az a kék fénykígyó, ami
Bence mellkasából tekergett elő, és egyenesen Zsóka szájában ért véget! Nem
vett észre, és én a sokktól csak döbbenten álltam tehetetlenül. Olyan hangot
adott ki a lány, mint aki élete legfinomabb ételét fogyasztja, és a szemem
láttára feszült meg a bőr a testén és nyerte vissza fiatalos ruganyosságát…
Talán ez a pillanat volt az, mikor a sokk átváltott rémületté, felkiáltottam,
és Zsóka felém fordult. Ahogy összeakadt a tekintetünk, hasonlóan hozzád, én is
elvesztem a vörös szemekben. Édesanyám hangja térített magamhoz és sírásra
görbülő szájjal futottam a szüleimhez, akik az iskola kapuja elől kiabáltak
értem. Hazavittek, és valakikor késő este nyugodtam meg annyira, hogy
elmeséljem, amit láttam. Reszketve mondtam el mindet, és a szüleim elképedve
hallgatták. Kétkedés és hitetlenség ült ki az arcukra és a mai napig emlékszem
apám szavaira.
- Én nem tudom, mi van ezzel a gyerekkel, de ilyet normális
fiú nem talál ki csak úgy.
Másnap apám bekísért az iskolába, és bátorítóan a vállamra
tette a kezét. Azt mondta, hogy minden rendben lesz, és ne aggódjak, beszél
Zsóka szüleivel. Ekkor láttam utoljára …
Édesapámat sose találták meg, örökre nyoma veszett. Csak én
tudtam, hogy Zsókának köze van az eltűnéséhez, de egy magamfajta iskolás gyerek
mit tehetett volna ilyen esetben???
Tudom hihetetlenül hangzik, amit leírtam, és én magam sem
hinném el, ha nem velem esik meg ez az egész! Viszont visszatérve a lányra…
Sokat gondolkodtam, hogy egyáltalán elmondjam vagy leírjam-e
neked életem tragédiáját, vagy inkább hallgassam el. A találkozásunkkor se
alkalmam, se erőm nem volt, hogy beszámoljak erről, de mivel te is megosztottad
velem a történteket, így én is kiadom magamból.
A lényeg az egészben, hogy tényleg jó volt találkozni veled
múltkor, bár lehet, hogy túlzásba vittünk az italozást. Én voltam a hülye,
mikor hagytam magam rávenni, hogy menjünk haza hozzád?! Az meg pláne a világ
legrosszabb ötlete volt, mikor felugrottunk anyósodhoz, meg a családhoz.
Nem tudom, te mire emlékszel, mert akkor már eléggé
összefüggéstelenül beszéltél. Úgy kellett leállítsak, hogy ne üvölts tovább
Évával. Szegény asszony háromszor is megígérte neked, hogy nem viszi ki többet
Gergőt a telepi játszótérre. Inkább az óvoda mellé mennek. A szerencse az
egészben, hogy én egy kicsit józanabb voltam, és megígértem a családodnak, hogy
hazaviszlek és lefektetlek. Ugyan bármennyire is erősködtem nem akartál
lefeküdni, azután mikor felraktunk egy régi bakelitet és a Young 'till I dietól
visszahangzott az ötvenegy néhány négyzetméteres lakás. Miután hosszú időre
eltűntél a vécében, és én csak nézelődtem és hallgattam a 7 Seconds-öt, majd az
elfeledkezve magamról és arról, amit mondtál kimentem az erkélyre. Tényleg
olyan kicsi mint, amilyennek leírtad, és bárhogy meresztettem a szemem, nem
vettem észre a szarkafészket a fán, de láttam mást, amitől meghűlt az ereimben
a vér! A gyerekzsivajtól visszhangzó lakótelepen egy élesebb sikításra
figyeltem fel. Zsóka volt az! Azaz te Reginának ismered… Tátott szájjal
bámultam a kislányt, aki épp egy fa mögött bujkált egy társával. Nem értettem,
hogy lehet, hogy egy szemernyit sem öregedett? Hogy került ide, a fővárosba?
Tucatnyi kérdés futott végig az agyamon, miértek és hogyanok sokasága, de akkor
és ott rájöttem, hogy távoznom kell a fővárosból! Tudom, futóbolond módjára
távoztam tőled, mint aki nem lát se lát, se hall, úgy robogtam ki a
lépcsőházból. Figyelmetlenségemnek, vagy balszerencsémnek köszönhetően, elől
mentem ki, és nem vettem észre az ott játszó gyerekeket. Az egyiket fellöktem
és mikor odanyúltam, hogy felsegítsem, Zsóka maszatos képébe bámultam.
Bármennyire is próbáltam kerülni a tekintetét, végem volt abban a pillanatban!
Rám nézett, és a lelkemig látott!
- Levente? Milyen kicsi a világ, hogy csak úgy összefutunk! –
mondta és borsódzott a hátam ettől a mondattól. Dünnyögtem az orrom alatt egy
„ne haragudj, nem vettelek észre kislány”-t és távozni akartam, de elkapta a
kezem. Pár végtelenül hosszúra nyúló másodperc telt el így, és ő végül rám
mosolygott. Életem legrosszabb pillanata lett ez, mert esküszöm, láttam a
szájában azokat a tűhegyes fogakat! Mondott még valamit, de már nem hallottam
tisztán, tombolt bennem a menekülhetnék. Kirántottam a kezem, és futásnak
eredtem, egészen a megállóig loholtam. Útközben eleredt a könnyem, és kétszer
buktam fel a saját remegő lábamban. Fű- és koszfoltosan érkeztem a megállóba,
majd mielőtt a villamos megérkezett volna, felfordult a gyomrom és úgy okádtam,
mint a lakodalmas kutya. Szökőkútszerűen tört elő belőlem a sör, és mellé
fogyasztott grissini, a végén meg már csak véres-barnás epe jött. A könnyeimmel
küszködve térdeltem ott, és a hányástócsában kiszúrtam egy nagyobb csomót. Nem
akartam hinni a szememnek, ezért megpiszkáltam és üvöltve dobtam el. Egy ujjat
tartottam a kezemben, és nem ez volt a legszörnyűbb benne, hanem hogy apám
jegygyűrűje volt rajta! Felismertem! A külső ívbe gravírozott évszámot, és az
ormányunkba karoló elefántokat… ha akarnám akkor sem tudnám elfelejteni! Még
most is remegek, és azóta sem ettem semmit. Én nem tudom mit csinált velem
Zsóka, és mi történt pontosan, de tudom mit láttam!
A villamosra várakozók közül egy hajléktalan karolt fel, és
az út melletti bozótba vitt. Fogalmam sincs, meddig lehettem ott, de végül az
éjszakaival jöttem haza. A könnyem addigra elapadt, de a hidegrázás nem akart
alább hagyni. Itthon belenéztem a tükörbe és kisírt szemem vöröslött az
előszoba fényében. Lenéztem, és a cipőtartó polcon gazdátlan, eldobott
rongyként apám vérmocskos ujját láttam!
Esküszöm a szívem kihagyott egy dobbanást!
Kétségbeestem, míg a tükörben levő énem szavakat formált, amik
csengő gyermekhangként a fejemben visszhangoztak. Zsóka beszélt hozzám!
- Bennem végzed, úgy, mint az apád!
Egy szemhunyásnyit sem aludtam azóta! Felmondtam a
munkahelyemen és összepakoltam a cuccom. Elmegyek, de nem árulhatom el hova!
Még neked sem szabad tudnod róla, mert a lány a tekintetével a lelkedbe lát, és
nyitott könyvé válsz! Úgy, ahogy én a kapualjban!
Zsóka mindenről tud Vilmos! Tudja, hogy láttad és azt is,
hogy el akarsz költözni! Remélem, még időben szólok és nem….
Ne írj többet nekem, mert nem fogok válaszolni!
Barátod,
Levente
***
Ezt a levelezést a TrueSelf Kollektíva osztotta meg a
szerkesztőségünkkel, és annyira felkavaró volt a tartalma, hogy nyomban
kiraktuk. A poszt nyomán nagyon-nagyon sok visszajelzést kaptunk. Talán a
legkiemelkedőbb mind közül, hogy maga a
rendőrség is megkeresett minket, hogy zárolták az oldalunkat, és eljárás
indult ellenünk.
Jelenleg CloudFlare-en
keresztül futunk, tükrözött IP-kkel. A legvadabb álmainkban sem gondoltuk
volna, hogy a kapott adatok az ORFK szerveréről származnak…
A legjobb az egészben, hogy ez nem a teljes anyag!
Miután elvégeztük a
háttérmunkákat kiderült, hogy az emailező férfiak léteznek, és a rendőrség
eltűntnek nyilvánította őket!
A nyomozás nagy erőkkel folyik…
de még hátra van a java!
A Kollektíva újabb anyagot
ígért nekünk, ahol már az ügyben érintett nyomozó anyagát küldi el… Amíg azt le
nem közöljük, addig elérhetőek maradunk.
A Hidegrázás szerkesztősége