Sütő Fanni: Az Álomnyelő



Paul visszatartott lélegzettel feküdt a takaró alatt, mozdulni is alig mert. Augusztus közepe volt, a hőség napközben szinte hömpölygött a bérházak közt, izzott az aszfalt, gyöngyöztek a homlokok. Estére se sokat javult a helyzet, a legtöbben kitárt erkélyajtónál aludtak, míg a ventilátor szárnyai lustán kavarták a levegőt. Paul ezzel szemben szorosra zárta még azt a kicsiny tetőtéri ablakát is. Sőt még a sötétítőt is lehúzta. Odakinn a melegnél sokkal szörnyűbb dolgok ólálkodtak.
Fojtogatta a hőség, csíkos pizsamája csatakos volt az izzadságtól. Fogalma sem volt, meddig bírja. És a vécére is nagyon ki kellett volna már mennie. Anya megmondta, hogy ne igyon annyi teát lefekvés előtt, de Paul nem hallgatott rá. Rossz gyerek volt. Megint. De nem mehetett ki pisilni, mert anya megmondta, hogy reggelig nem akarja látni. Még egy mukkanást sem akar tőle hallani. És ott volt a Szörny is.
Paul igyekezett elterelni a figyelmét, és száraz dolgokra gondolni, mint például a sivatag vagy a gekkója bőre. De akárhogy is próbálkozott a fejébe minduntalan benyomultak a csobogó vízesések, vad folyamok, és a sikamlós testű halak, amiket az állatkertben látott az osztályával.
Valahol az utcán megszólalt egy riasztó, aztán még egy. Közeledik, gondolta Paul, és még kisebbre húzta magát. Az Álomnyelő. Anya megmondta, hogy eljön azokért a gyerekekért, akik nem alszanak el időben. Kiszagolja az ébrenlétet, mint a ragadozók a félelmet.
Nem bírta tovább. Ha nem megy ki a mosdóba, bepisil. Hátha addigra az Álomnyelő is odébb áll. Lerúgta magáról a takarót, és óvatos léptekkel az ajtóhoz lopakodott. Résnyire nyitotta, és hallgatózott. A nappaliban sűrű csend honolt, a hálószobából nevetgélés és nyikorgás szűrődött ki az ajtó alatt. Paul megkönnyebbülten lopakodott ki a fürdőszobába.
Anyjának eddig ezt a pasiját utálta a legjobban. Remélte, hogy ő is hamar odébbáll, mint az összes többi, de ez itt ragadt, mint a cipőtalpra tapadt rágó. A Szörny. Így hívta magában. Futkosott a hátán a hideg a csámpás fogaitól és az áporodott cigiszagú leheletétől.
Most, hogy végre megkönnyebbült és hideg vizet locsolt az arcára sokkal jobban érezte magát. Az utcán elhalkult, a riasztók sivítása abbamaradt. Nemcsak anyát, de még az Álomnyelőt is sikerült kicselezni. Vidáman szökdécselt vissza a szobájába, persze vigyázva, hogy ne csapjon túl nagy zajt.

Kép forrása


Amikor kinyitotta az ajtaját, tudta, hogy nagy hibát követett el.
A szobát éles sárga ragyogás töltötte be. Paul percekig nem látott semmit, aztán amikor végre hozzászokott a megváltozott fényviszonyokhoz, végre megnézhette magának az Álomnyelőt. A pikkelyei olyanok voltak, mint a folyékony arany, nagy borostyán szemében bölcsesség és megértés ült. Paul már nem félt.
– Te nem is akarsz bántani – mondta egyszerűen. A hangjában felismerés csengett. – Anya hazudott.
Az Álomnyelő válasz helyett szomorúan pislogott. Paul az ágyhoz szaladt, mert még sem indulhat egy ilyen hosszú útra kedvenc alvós társa nélkül.
– Paul, mi a francot csinálsz? Megmondtam, hogy nem akarok egy árva hangot sem hallani – kiabálta rekedten a másik szobából az anyja.– Most bemegyek, és ha az ágyon kívül talállak, nagyon megverlek!
– Ideje menni – mondta Paul, és átölelte az Álomnyelő nyakát. Sokkal puhább volt, mint amire számított, és napfény és banános muffin illatát árasztotta magából.
Amikor Paul anyja betántorgott a szobába, már csak annyit látott, hogy a fia és az Álomnyelő beleolvadnak a csillagfényes éjszakába.


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Affiliate Network Reviews