Mindenféle
figyelmeztetés nélkül érkeztek. Nem jelezte jövetelüket aranyajkú harsonaszó
vagy a világon végigsöprő szeretet és megértés. Nem szálltak az ég felé a béke
galambjai és Isten sem feszített szivárványt az égre a szövetség jeléül.
Egyszer csak ott voltak. Ellepték az utcákat, mint a galambok a Szent Márk
teret, a hajnal csordultig telt szárnysuhogással és az ajtók elé rakott
üvegekből ellopták a tejet.
Kristályos
és hideg lett a reggeli levegő, és amikor a CNN riportere a helyszínre érkezett
már fénylő toll-potyadék réteg borította az utcát. A szeme sarkából még látta,
ahogy terepszín ruhás katonák lepik el a kertvárost, és kattannak a
kibiztosított pisztolyok. Amikor az egyetemről nemrég odakerült, még csak kávét
főzettek vele, és a nyomtatóból kellett elhoznia a papírokat. Most meg egyszer
csak ideküldték, hogy felvegye a kapcsolatot ezekkel a furcsa, ködtestű,
fényhajú lényekkel. A tapasztaltabb kollégákat a hideg rázta tőlük, és
semmilyen ígérettel, könyörgéssel vagy fenyegetéssel nem lehetett rávenni őket,
hogy kitegyék a lábukat az utcára. Fogalma sem volt, hogyan kezdjen neki a
tudósításnak, hiszen ahogy közelebb ért egy alakhoz, az semmivé foszlott.
Az
emberek bezárkóztak a házaikba. Évtizedek óta először New Yorkban nem volt
reggel dugó, az utcák elhagyatottan szürkélletek. Az emberek többsége még a
redőnyöket is lehúzta, hogy ne kelljen látniuk a jövevényeket. Néha tompa
koppanás hallatszott kintről, amit reményvesztett kaparászás követett. Ilyenkor
a bentlakók elfordították a fülüket, és a falon függő szentképekhez imádkoztak,
hogy szabadítsák meg őket ettől a rettenettől.
Aztán
hirtelen csend lett. Az első bátor úttörők, akik kimerészkedtek a házaikból,
kihalt utcákat találtak, és az autók ablakait pókháló repedésekben szőtte be a
neheztelés. A levegő újra megtelt a frissen sült kenyér illatával, és a
parkokban vidáman nyihogtak a mérleghinták. A katonák szinte meztelenül
kerültek elő, puskáiknak viszont nyoma veszett mindörökre. Az egyik neonnarancs
overállt viselő utcaseprő talált egy CNN-s mikrofont a ragacsos tollak között,
de azt is a kukába hajította a többi szeméttel együtt.
Pár
nappal később már senki sem emlékezett a különleges látogatásra. csak a fanyar
nosztalgia maradt meg az emberek lelkében, amikor szél sodorta galambtollat
láttak, és a tejnek néha savanyú utóíze volt, mint a bűntudatnak.
 |
| Kép forrása |
